Egy jogszabályváltozás, amely 2015. augusztus 1-jével immár hatályba is lépett, az Önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2/B § (1a) bekezdés a. és b. pontjait vezette be, amelyek szerint:

(1a) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti fenntartási kötelezettség körében a települési önkormányzat köteles gondoskodni

a) az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott rendelő (a továbbiakban: rendelő) praxisjoggal rendelkező háziorvos részére történő térítésmentes használatba adásáról,

b) - amennyiben a rendelő nem a háziorvos vagy a háziorvosi szolgáltató tulajdonában van - a rendelő külső homlokzati részei karbantartásáról, felújításáról, valamint a falakban elhelyezkedő vezetékek és a központi fűtésrendszer teljes vagy részleges cseréjével járó munkák elvégzéséről.

A fentiek alapján tehát (elvileg) 2015. augusztus hónaptól az önkormányzati tulajdonban álló alapellátási rendelő használatáért (az alapellátási tevékenység céljából) nem lehet bérleti, vagy használati, illetőleg ezekhez hasonló jogcímen térítést, díjat kérni az egészségügyi vállalkozástól.

Azért használtam az "elvileg" kifejezést, mivel a probléma a kérdésben a polgári jog általános szabálya, mely szerint ha valamit a jogszabály nem tilt (nem kógens szabály), úgy a felek egymás közötti szerződéseikben attól eltérhetnek.

 "Ptk.: 6:58. § [A szerződés]

A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére.

6:59. § [Szerződési szabadság]

(1) A felek szabadon köthetnek szerződést, és szabadon választhatják meg a másik szerződő felet.

(2) A felek szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát. A szerződéseknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja.

6:60. § [Jogszabály által meghatározott szerződési tartalom]

(1) Ha jogszabály a szerződés valamely tartalmi elemét kötelezően meghatározza, a szerződés a jogszabály által előírt tartalommal jön létre.

(2) Ha jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát megváltoztatja, és a szerződés megváltozott tartalma valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti, ez a fél kérheti a bíróságtól a szerződés módosítását vagy a szerződéstől elállhat."

A probléma (s a kérdés) jelen esetben az, hogy a felek (önkormányzat - szolgáltató vállalkozás) között már megkötött, a 2000. évi II. törvénytől eltérő tartalmú szerződés, vagy az orvos elé helyezett "új" szerződés, amely a törvénytől eltérő rendelkezést tartalmaz "felülírhatja-e" az idézett 2/B § nevezett rendelkezését?

Több nézőpont és jogi érvelés is védhető pro és kontra egyaránt.

Érvek a díjmentesség ellen:

- A már idézett Ptk. szabály, mely szerint a felek eltérhetnek a szerződésükben a jogszabályi előírásoktól, amennyiben ezt jogszabály nem tiltja. Jelen esetben nem fűzi hozzá a jogszabály a rendelkezéshez, hogy "a felek ettől eltérő rendelkezése semmis", így tehát az önkormányzatokat csak abban az esetben köti ez a szabályozás, ha írásban nem rendelkeztek a helyiségért fizetendő díjról és annak mértékéről. Ha már korábban, vagy ezt követően rendelkeznek és "fizettetni szeretnének" megtehetik.

Érvek a részleges díjmentesség mellett:

- A jogszabály csak azon költségek viselésére kötelezi a tulajdonos önkormányzatot, amely számára "bevétel", azonban nem kötelezheti a számára is "közvetített" szolgáltatások tekintetében azok megfizetésére. Ilyenek a közüzemi díjak, a szemétszállítás, az internet- és telefondíj, a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos szerződések, stb. Ezen díjak tekintetében az egészségügyi vállalkozás felé a szolgáltató nem az önkormányzat, hanem a közüzemi, telefon-, vagy a hulladékszállító társaság (harmadik fél), így ennek átterhelésével már konkrét kár érné az önkormányzatot, mivel az egészségügyi szolgáltató "kontrollálhatatlan" fogyasztását hárítanák át a tulajdonosra. Ez az érvelés tehát a kizárólag "bérleti-, vagy használati díj" megfizetése tekintetében védi az egészségügyi szolgáltatót, a többi díj tekintetében a szolgáltatónak kell azokat rendezni.

- Más értelmezésben a jogszabály csak akkor jogosítja az egészségügyi szolgáltatót díjmentességre, ha a rendelő épületében kizárólag az önkormányzattal leszerződött alapellátási tevékenységet folytat. Ettől eltérő használat (foglalkozás egészségügyi-, akupunktúra-, természetgyógyászati-, vállalkozási tevékenységben ellátott egészségügyi ellátások, stb.) esetén a díj(ak) teljes, vagy időarányosított megfizetésére kötelezhető. Ezt azzal lehet védeni, hogy a jogszabály a "háziorvos" részére történő ingyenes rendelkezésre biztosítást írja elő, ha ott más, vagy több feladat is ellátásra kerül, úgy a szabály nem, vagy csak az alapellátási idő időarányos részére illeti meg. Ez az érvelés az előző bekezdéssel "együtt" is felhozható.

Érvek a teljes díjmentesség mellett:

- A nevezett jogszabályhely a "köteles... térítésmentes használatba adás"-ról rendelkezik, így a "köteles" szó használata az ettől történő eltérést nem engedélyezi, annak ellenére, hogy nem mondja ki az eltérő rendelkezések semmisségét. A térítésmentes szó alapján pedig abból kell kiindulni, hogy azon szolgáltatók esetén, akikkel az önkormányzat áll szerződéses jogviszonyban, ott az önkormányzat ezen díjakat sem háríthatja át, csak azokat, amelyekkel az egészségügyi vállalkozás áll közvetlen szerződéses kapcsolatban mint előfizető, vagy számlafizető (pl. internet, telefon).

- A két általános jogelv "lex specialis derogat genereali" és "lex postriori derogat inferiori" alapján a speciális jogszabály a 2000. évi II. törvény a speciálisabb (ágazati) az általános polgári törvénykönyvnél. A későbbi jogszabály esetében ugyan a 2000. évi II. törvény korábbi számozású, mint a 2013. évi V. törvény (Ptk.), ám az előbbi jogszabályt a 2015. évi CXXIII. törvény módosította, így korábbi számozása ellenére ez minősül (a rendelkezés tekintetében) későbbi keltezésűnek. Ez alapján tehát az általános jogelvek tekintetében az ágazati jogszabály speciális és későbbi keltezésénél fogva írta felül a polgári jog általános törvényi rendelkezéseit.

Sajnos valamennyi fenti érv (erősebben-gyengébben) védhető és kialakult egységes gyakorlat sincs sem önkormányzati, sem bírósági vonalon (mivel a jogszabályhely is teljesen újkeletű). Így vélhetően fel kell készülni arra, hogy a megyében (és az országban is) településenként eltérő gyakorlat fog megvalósulni és csak remélhető, hogy a jogszabályt úgy pontosítják, hogy ne lehessen többféle módon értelmezni.