logotype
headline.jpg
Mar 3     Tájékoztatás

Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy 2016. március 05-én (szombaton) a Területi Szervezet székhelyén szünetel az ügyfélszolgáltatás. Megértésüket köszönjük.

 
   
Mar 1     Felhívás

Ismételten szeretném felhívni az orvoskollégák figyelmét a Fejér megyei Szent György Kórház orvosainak felhívására és aláírásgyűjtésére, melyet a magyar egészségügy működési problémáinak rendbetételére kezdeményeztek. Információnk szerint az elmúlt három hétben igen alacsony számú támogató aláírás született. Ahhoz azonban, hogy még nagyobb súlya legyen a nyilatkozatban foglaltaknak, sokkal nagyobb számú támogatottságra lenne szükség a Kollégák részéről. Fontos lenne, hogy minden tagunk átérezze, hogy  aláírásával jelentős segítséget tud nyújtani a kamara eredményes fellépéséhez.

Dr. Fehér Béla
elnök
MOK KEM Területi Szervezet

Letölthető aláírási ív a felhíváshoz [pdf]

 
   
Feb 10     Választókerületi elnöki értekezlet
A Magyar Orvosi Kamara Elnöksége nevében Dr. Nagy Ferenc, az orvosi kamara főtitkára és Dr. Éger István a MOK elnöke 2016 januárjában tisztázó értekezletre hívta össze a Területi Szervezetek választókerületi elnökeit.

A találkozó legfontosabb témái az alábbiak voltak:
- a tagsággal való szorosabb kapcsolat kiépítése,
- a naprakész tájékoztatás elérése,
- a következő évek feladatainak minél szélesebb körben való terjesztése,
- a négy év múlva esedékes megújítandó tisztségek betöltése érdekében minél több tag bevonása a kamarai munkába,
- a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) tagság fontossága.

A megbeszélés célja, hogy a választókerületi elnökök – valamint rajtuk keresztül a tagság – bevonásával, együttműködésével tudja megvalósítani a kamara a vázolt feladatokat.
 
   
Feb 4     Hamary Dániel Díj
Felhívjuk Tagjaink figyelmét, hogy a MOK KEM Területi Szervezet Hamary Dániel díj szabályzata alapján a kitüntetésre való javaslattétel határideje 2016. március 1-je. Kérjük, hogy javaslataikat a hónap folyamán írásban küldjék el a Területi Szervezet részére.

A Hamary Dániel Díj tájékoztatója ide kattintva letölthető honlapunkról.

 
   
Jan 26     Felhívás

Szakorvosok figyelem!

Bokodon a felújított egészségházban magán szakorvosi rendelésre van lehetőség.
Érdeklődni lehet Bokod Község Önkormányzatánál:

Csonka László polgármester: 34/490-151
Zsigmond Anikó jegyző: 34/490-151

 
   
Jan 21     Csecsemő-gyermekgyógyászat, 50 kreditpontos kötelezően szinten tartó

A Pécsi Tudományegyetem ÁOK Gyermekklinikájával való  több éves együttműködés alapján 2016.március 17-18-19 között 3 napos, kötelező szinten tartó, “csecsemő- és gyermekgyógyászat” , 50 kreditpontra akkreditált  tanfolyamra kerül sor Győrött a Hotel Konferenciában (9021 Győr,Apor Vilmos Püspök tere 3) a Káptalandombon,a Bazilika mellett. A tanfolyamra történő jelentkezés az OFTEX portálon történik,akinek esetleg gondja lenne a bejelentkezéssel ,kérjük az adatok megküldését(Név,pecsétszám,levelezési cím,mobil elérhetőség) Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre,a beérkezett adatokat továbbítjuk Pécsre.

 
   
Dec 22     Felhívás aláírásgyűjtésre

Felhívás a magyar egészségügy működési problémáinak rendbetételére

A magyar orvostársadalom választott képviselői, a MOK 2015. novemberi Országos Küldöttgyűlésén Nyilatkozatot fogadtak el az egészségügy sajnálatos helyzetéről, melynek minden megállapításával azonosulunk.

Miközben az ország egyre jobban teljesít, az egészségügyre történő GDP arányos ráfordításunk még a Visegrádi Négyek átlagához mérten is 2%-os lemaradásban van.

Ugyanakkor hazánk lakosságának morbiditási és halálozási mutatói igen rosszak, a magyar emberek életkilátásai az európai átlagtól lényegesen elmaradnak.

Ehhez képest az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsülése, bérezése nemzetközi összehasonlításban a rangsor legvégén található. Ezért elvándorolnak – nemcsak az orvosok, a szakdolgozók is – külföldre vagy más szakmákba. Az egyre kevesebben maradtak rég nem tudnak felelősséget vállalni a betegellátás biztonságáért, számos helyen abszolút hiányhelyzet alakult ki. Ennek valamilyen szintű kezelésére tűzoltás-jellegű kényszerintézkedések születnek, amelyek bérfeszültséget generálnak, megosztanak és szembeállítanak dolgozói rétegeket. Ez nem lehet cél! Ezek ellen tiltakozunk és ragaszkodunk a Nyilatkozatban megfogalmazott általános és minden rétegre kiterjedő arányos bérrendezésre.

Rossz példaként rámutatunk a legújabb bérfeszültséget létrehozó, következményeiben át nem gondolt központi intézkedésre, az ún. fiatal szakorvosok (frissen szakvizsgázottak) támogatási programjára. Egyetlen kolléga sem sajnálja tőlük. Értjük az itthon-tartási szándékot is, de belegondoltak-e a döntéshozók, hogy a fizetésükhöz csapott (miért csak 5 évre?) kiegészítő összeggel egy szintre emelték a bérüket azokhoz a tapasztalt orvosokhoz viszonyítva, akiktől elvárják, hogy tanítsák őket, oldják meg a nehéz eseteket és vállalják azok felelősségét, álljanak helyt az ügyeletekben.

Semmibe vette és kihagyta ebből a döntéshozó az egészségügy egyre fogyatkozó szakorvosi derékhadát, amely fekvő- és járóbeteg szinten hátán viszi az ellátást, teljesítve az alapellátás nem csökkenő konzílium igényét is.

A csatolt íveket nyilván ennek a szakorvosi derékhadnak a képviselői írják alá elsősorban, követelve az általános és arányos bérfelzárkóztatást (a megosztó intézkedések helyett), amely az egészségügyben dolgozók minden rétegére kell, hogy vonatkozzon.

Két hónapon belül érdemi intézkedést várunk – államtitkár csere helyett – és nem szeretnénk arra kényszerülni, hogy más módon adjunk nyomatékot indokoltan megfogalmazott követeléseiknek!

Szeretnénk végre elfogadható személyi és tárgyi feltételek között végezni a munkánkat a beteg emberek javára, zavartalan ellátásukat biztosítva!

Letölthető aláírási ív a felhíváshoz [pdf]

 
   
Dec 21     Ünnepi ügyfélfogadás
Értesítjük Tagjainkat, hogy irodánkat az alábbi időpontokban kereshetik fel az idei évben:

december 21.

hétfő

8.00-14.00-ig

december 22.

kedd

8.00-14.00-ig

december 23.

szerda

8.00-12.00-ig

december 28.

hétfő

8.00-14.00-ig

december 29.

kedd

8.00-14.00-ig

december 30.

szerda

8.00-14.00-ig

december 31.

csütörtök

az ügyfélfogadás szünetel

 
   
Dec 21     Karácsonyi üdvözlet

christmasOlvasóinknak és Kollégáinknak Áldott Karácsonyi Ünnepeket és eredményekben gazdag Boldog Új Évet kíván a MOK Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezet Elnöksége.

 
   
Nov 12     A települési önkormányzatok tájékoztatása helyi adó ügyében

Alulírott Magyar Orvosi Kamara Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének elnöke felhívom Tisztelt Polgármester Asszony/Úr figyelmét arra, hogy az Egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény 2 § da. és db. pontjai alapján:

(A szakmai kamara)...véleményezési jogot gyakorol:

da) az egészségügyi dolgozók szakmai tevékenységét, anyagi helyzetét közvetlenül befolyásoló, illetőleg valamennyi, az egészségügyet egyéb módon érintő jogszabály megalkotásánál,

db) az egészségügyi tevékenység szervezeti vagy működési rendjét érintő állami, egészségbiztosítási, helyi önkormányzati döntések meghozatalánál,

A fentiek alapján a kamara egyrészről szeretné felajánlani segítségét az önkormányzatoknak a helyi adó rendeleteik módosítását is megtárgyaló képviselő testületi üléseken, akár előzetes írásos véleménynyilvánítással, akár úgy hogy a kamara egy tisztségviselője, vagy megbízottja a testület ülésén ismerteti a kamara álláspontját ebben a kérdésben. Ezen felül a kamara szívesen közreműködik olyan alternatív megoldások keresésében, amely a kormányzati szándékkal egyezően, de nem feltétlenül a helyi adó rendelet módosításával éri el az alapellátásban dolgozó egészségügyi személyzet költségcsökkentését, tehermentesítését.

Egyértelmű az a központi kormányzati szándék, hogy az alapellátás megerősítésével csökkenjen a szakellátó szervezet leterheltsége és ennek egyik eleme az alapellátás költségeinek csökkentése. Emellett azért is fontos lépés ezen kedvezmény nyújtása az alapellátás számára, mivel az orvos-elvándorlás és a lassan általánossá váló orvoshiány miatt rövid időn belül kizárólag azok a körzetek lesznek vélhetően betöltve, ahol ezen kedvezményt megadták az orvosok számára, vagy ha nem is, komoly szempont lesz a körzetvásárlás során, hiszen jelenleg is országszerte 250 tartósan betöltetlen körzet van, amelyből 5 a saját megyénkben található.

Egyebekben szeretnénk tájékoztatni az önkormányzatokat, hogy 2016. év elején külön levélben kérni fogjuk a településeket, hogy tájékoztassák kamaránkat, mely településeken nyújtották a helyi adó kedvezményt az alapellátást végző orvosoknál.

 
   
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

13. oldal / 20