logotype
headline.jpg
Feb 21     Hamary Dániel Díj 2018.

Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy a MOK KEM Területi Szervezet Hamary Dániel Díj szabályzata alapján a kitüntetésre való javaslattétel határideje 2018. március 1-je. Kérjük, hogy javaslataikat írásban küldjék el a Területi Szervezet részére.

A korábbi évek díjazottai: dr. Kindler Miklós, dr. Kocsis Judit, dr. Pálfi János, dr. Békefi Dezső, dr. Józsa István.

 
   
Feb 15     Tartós helyettesítés

Betegség miatt tartósan helyettesítő kollégát keresek Tatabánya, Bánhida 9. számú felnőtt háziorvosi körzetébe. A praxis létszáma 1300 fő.
A páciensek által megszokott rendelési idő hétfő, szerda, péntek délután, kedd, csütörtök délelőtt. Érdeklődni lehet a 06-70- 626-3310 telefonszámon.
Dr. Förster Éva

 
   
Dec 20     Karácsonyi üdvözlet

mok christmas-2017

 
   
Nov 14     MOK Akadémia | jelentkezési felhívás

Tisztelt Kollégák!
Hölgyeim és Uraim!

A Magyar Orvosi Kamara, a 2017-es tapasztalatok birtokában, újra indítja „MOK Akadémia” címen jogi tanfolyamát, továbbképzését. A tanfolyam hiánypótló, a megszerezhető tudás minden,  az egészségügyben dolgozó Kolléga számára fontos.
Szabadon választható továbbképzés, tagi szolgáltatásként ingyenes.

Bővebben...
 
   
Oct 30     Felnőtt háziorvosi praxis eladó

Tatabányán, Bánhida kertvárosi részén 2100 fős felnőtt háziorvosi praxis eladó
A rendelő jól felszerelt, korszerűen felújított, önkormányzati tulajdonú, önálló épületben helyezkedik el, – melynek működéséhez szükséges teljes közüzemi költségét az önkormányzat átvállalta.
 
A praxis professzionális, önálló asszisztenciával, saját tulajdonú orvosi műszerekkel és informatikai felszereléssel rendelkezik.
A háziorvosi praxis azonnal elfoglalható.
 
Kapcsolattartó: Dr. Iffiú András háziorvos
Elérhetőség: 08.00 – 16.00 óráig a +36 34 309 660 telefonszámon.

 
   
Sep 29     MKIK petíció

Tisztelt Kamarai Tagok! Kedves Kollégák!

Ez év májusában a Magyar Orvosi Kamara Budapest Területi Szervezetének képviselői felvetették, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara regisztrációs díja ellen a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezzen a Tagok sorában országos aláírásgyűjtést. A MOK Országos Elnöksége a kezdeményezést felkarolta és a szükséges NAIH jóváhagyást követően döntött a petíció megindításáról.

Ezek alapján a MOK Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezet Elnöksége a 2017. szeptember 20-ai elnökségi ülésén úgy határozott, hogy a Választókerületi Elnökök és a Területi Küldöttek bevonásával juttatja el az aláírásgyűjtő íveket a Tagokhoz.

 

Tatabánya-Oroszlányi Választókerületben aláírható:

dr. Kocsis Judit választókerületi elnöknél (Szent Borbála Kórház)

dr. Plavecz János küldöttnél (Tatabánya Kodály téri felnőtt rendelő)

dr. Nágl Katalin küldöttnél (Tatabánya Bánhidai ltp. gyermek rendelő)

dr. Józsa István küldöttnél (Tatabánya Árpád úti felnőtt  rendelő)

dr. Kara Ágnes küldöttnél (Tatabánya Köztársaság úti felnőtt rendelő)

dr. Gyöngyösi Gábor küldöttnél (Tatabánya Köztársaság úti felnőtt rendelő), valamint a

Területi Szervezet irodájában félfogadási időben hétfőtől-csütörtökig  8.00-14.00 óra,

péntek 8.00-12.00 óra között  (Tatabánya Béla király krt. 16. fszt. 2.)

 

Esztergomi Választókerületben aláírható:

dr. Gécseg Erika küldöttnél (Csolnok Szénbányászok úti rendelő)

dr. Hargitai Zoltán küldöttnél (Leányvár Erzsébet úti rendelő)

dr. Marosi István küldöttnél (Tát Klapka Gy. u. rendelő)

dr. Mühlhammer Ferenc küldöttnél (Bajna Hősök tere rendelő)

 

Komárom-Kisbéri Választókerületben aláírható:

dr. Juhász Márton választókerületi elnöknél (Komárom Tóth L. u. rendelő)

dr. Gordán Ildikó küldöttnél (Komárom Tóth L. u. rendelő)

dr. Zsilka Ilona küldöttnél (Komárom Tóth L. u. rendelő)

 

Tatai Választókerületben aláírható:

dr. Cseh Tamás választókerületi elnöknél (Tata Váralja u. rendelő)

dr. Horváth Róbert küldöttnél (Tata Bajcsy-Zs. u. rendelő)

 
   
Sep 25     EESZT csatlakozás

Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy az EESZT csatlakozáshoz szükséges aláírási jogosultságot igazoló dokumentumok közül, a cégbírósági bejegyzésre kötelezettek esetében – mivel ez többeket érint – az alábbiakra van szükség:

Amennyiben a Csatlakozó adatkezelő törvényes képviselője (ügyvezetője, részvénytársaság esetén a vezérigazgató / igazgatósági tag / igazgatótanács tagja) ír alá kérjük csatolni:

- Képviselő(k) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintát,

- az online elérhető céginformációs rendszerből (http://www.e-cegjegyzek.hu) a törvényes képviselő képviseleti jogát igazoló dokumentum kinyomtatott változatát.

Amennyiben nem a Csatlakozó adatkezelő törvényes képviselője ír alá, hanem pl.: meghatalmazott, erre kijelölt munkatárs, kérjük csatolni:

- a törvényes képviselő által adott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, vagy szervezeti dokumentumot, ami az aláírási jogot keletkezteti,

- a meghatalmazó aláírási címpéldányát, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintát,

- az online elérhető céginformációs rendszerből (http://www.e-cegjegyzek.hu) a meghatalmazó törvényes képviselő képviseleti jogát igazoló dokumentum kinyomtatott változatát.

További információk itt találhatóak.

 
   
Sep 22     MOK díjak

Az alábbiakban tájékoztatjuk tagjainkat a MOK által adományozható díjakról. A díjra alkalmas személyekre tett javaslatokat – indoklással ellátva – 2017. október 25-ig várjuk az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  címre.

1. A MOK új díjat alapított: „A Közösségért” díj

„A Közösségért” díjban azok a személyek részesülhetnek, akik:

• valamilyen cselekedetükkel, személyes bátorsággal kiálltak az egészségügy jobbítása érdekében, vagy – akár egzisztenciájukat is kockáztatva – felhívták a szűkebb, vagy szélesebb nyilvánosság figyelmét azokra a hibákra, amelyek a gyógyítást akadályozzák vagy rontják annak hatékonyságát;

• hosszabb időn át aktívan segítették a Magyar Orvosi Kamara hatékonyabb működését, akár kamarai munkájukkal, akár a kamarán kívülről, vagy egyszeri, de jelentős segítséget nyújtottak ebben;

• közéleti tevékenységük során példamutató módon dolgoztak, cselekedtek a Magyar Orvosi Kamara érdekében.

„A Közösségért” díj évente egy alkalommal kerül átadásra a Magyar Orvosi Kamara Országos Küldöttközgyűlésén. Évenként legfeljebb tíz díj adható ki.

A díjazott bármely természetes személy, vagy szervezet lehet, a díjazásnak nem feltétele sem az orvosi, egészségügyi tevékenység, sem pedig a kamarai tagság, valamint a magyar állampolgárság sem.

2. Hippokratesz Emlékérem

Az emlékérem célja: A MOK munkájában, kitűzött céljainak elérésében kimagasló érdemeket szerzett MOK tagok kitüntetése. A jelöltjeire javaslatot tehet minden MOK tag és MOK szervezet.

3. MOK Média díj

A díj odaítélése az "Egészségügyi ismeretterjesztés" és az "Egészségügyi publicisztika" kategóriákban történik és azok az újságírók, médiaszakemberek kaphatják, akik az egészségügyi újságírást, illetve ismeretterjesztést színvonalasan, értékteremtő módon, az orvoslást érintő egyéb szempontoknak is megfelelően művelik. Ajánlásra a MOK valamennyi tagja jogosult.

4. Summum Bonum díj

Dr. Gubcsi Lajos író, költő 2005-ben SUMMUM BONUM Díjat alapított magát magyarnak valló orvosok számára. A díj kiterjed a világ bármely pontján élő, dolgozó magyar orvosra. A díjra csak a Magyar Orvosi Kamara tagjai jelölhetnek. A díjazandó személyéről a MOK keretében létrehozott önálló kuratórium évente dönt. A díjra olyan orvos jelölhető, aki különösen szívhez szóló, önzetlen orvosi tettéről, gyógyításáról vált híressé környezetében, vagy az országban. A szakmai kiemelkedés mellett szempont az érzékeny humanizmus, a szolidáris odaadás, az a meleg emberi fény, ami az orvosi tudás mellett szívet-lelket is gyógyít.

Azt a többletet jutalmazza és emeli ki - mint az alapító és a Magyar Orvosi Kamara közös elismerése - amellyel váratlan helyzetekben, emberileg érzékeny, esetleg drámai helyzetekben nyújt az orvos betegének. Amelyben tudja és kifejezi, hogy a kezében a sorsunk, és az szent a számára. 

 
   
Sep 22     Vodafone flotta

Tagjaink a MOK Vodafone flotta aktuális ajánlatáról itt tájékozódhatnak! 

 
   
Sep 18     Elektronikus személyi igazolvány orvosoknak

Tisztelt Kamarai Tagok, Kollégák!

2017. november 1-től életbe lép az egységes egészségügyi informatikai rendszer, melyhez csatlakoznia kell az egészségügyi szolgáltatóknak, orvosoknak. A rendszer működésének a feltétele, hogy az orvosok rendelkezzenek elektronikus személyi igazolvánnyal.

Tatabánya és vonzáskörzete orvosai részére (a Szent Borbála Kórház orvosainak kivételével)  a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatala Tatabányai Járási Hivatal Tatabányai Kormányablak Osztálya az alábbiak szerint tud a gyorsabb ügyintézésben segítségükre lenni:

Szerdai napokon: 10.00 órától 16.00 óráig,
Pénteki napokon: 8.00 órától 14.00 óráig
, a 2-es, illetve a 3-as ablakot vehetik igénybe. Ezekben az esetekben nem kell sorszámot húzniuk, csak az információs pultnál jelezni, hogy orvosok.

A Szent Borbála Kórház orvosainak esetében a Kórház közreműködésével történik az ügyintézés, kérjük, hogy ebben az esetben a munkáltatóval egyeztessenek.

A Kisbér és vonzáskörzete orvosai részére (a Batthyány Kázmér Szakkórház orvosainak kivételével) a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Kisbéri Járási Hivatala az alábbiak szerint nyújt segítséget:

Időpontot kérhetnek a 795-735 telefonszámon, az ügyintéző: dr. Szallerbeckné Dömötör Petra.

A Batthyány Kázmér Szakkórház orvosainak esetében keddenként külön ügyintéző fogadja az egészségügyben dolgozókat, a Kórház és a Kormányablak már korábban megtett egyeztetése alapján.

 
   
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

10. oldal / 20