logotype
  • MOK KEM
Dec 10     Hippokratész Emlékérem díj

A Magyar Orvosi Kamara éves küldöttközgyűlésén idén is sor került a Hippokratész Emlékérem díj ünnepélyes keretek közötti átadására. Idén hárman részesültek ebben az díjban: dr. Bódis József, dr. Gógl Árpád és a MOK KEM Területi Szervezet tagjaként dr. Békefi Dezső, aki az Országos Etikai Bizottság tagjaként, majd alelnökeként tevékenyen segíti az Orvosi Kamara, ezen belül is az Etikai Bizottság munkáját.
A díj átadásához gratulálunk!

 
   
Dec 11     MOK tisztújító küldöttközgyűlés

A Magyar Orvosi Kamara december 10-én tartotta Budapesten a tisztújító küldöttközgyűlését, ahol a küldöttek több, mint 70 %-os arányban, három jelölt közül ismét dr. Éger Istvánt választották meg elnöknek.

A további tisztségviselők:

Alelnökök:
dr. Banai János (Budapesti Területi Szervezet)
dr. Gerle János (Fogorvosok Területi Szervezete)
dr. Kovács Attila (MOK Pest Megyei Területi Szervezet)

Főtitkár:
dr. Nagy Ferenc (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezet)

Titkárok
dr. Hollós Gábor (Budapesti Területi Szervezet)
dr. Lengyel János (Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezet)
dr. Pataki Zsolt (Zala Megyei Területi Szervezet)
dr. Takács Péter (Budapesti Területi Szervezet)

Az Országos Etikai Bizottság elnöke
dr. Harsányi László (Budapesti Területi Szervezet)

Az Országos Etikai Bizottság alelnöke
dr. Békefi Dezső (Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezet)

Az Etikai Kollégium elnöke
dr. Szende Béla (Budapesti Területi Szervezet)

Felügyelő Bizottság elnöke
dr. Bánki Magdolna (Békés Megyei Területi Szervezet)

 
   
Dec 8     Decemberi elnökségi ülés

 

A MOK KEM Területi Szervezet elnöksége december 7-én tartotta a soron következő elnökségi ülését, melyen az alábbi határozatokat fogadta el:

1. határozati javaslat:
A MOK KEM Területi Szervezet a bankszámláját vezető OTP Bankkal kössön betéti szerződést a bankszámláján lévő pénzösszeg egy részére vonatkozólag.
        
Határozat: Az elnökség egy tartózkodással elfogadta, hogy 2012. márciusában, a 2011-es költségvetés elkészültét követően a TESZ megköti a betéti szerződést a bankkal.
A következő elnökségi ülésen (várhatóan 2012. március 07-én) az elnökség dönt
a lekötött összeg meghatározásáról.


2. határozati javaslat:
A MOK KEM TESZ elnöke, alelnökei és titkárai próbajelleggel, havonta egy alkalommal, előre meghatározott időpontban, első körben csak Tatabányán, egy óra fogadóórát tartanak a tagság részére, ahol a tagok az orvosi kamarát érintő problémájukkal felkereshetik az említett tisztségviselőket. Ha ez a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál, akkor nemcsak Tatabányán, hanem a megyében más helyen is megtartásra kerülnek a fogadóórák.
Dr. Presser Zoltán ügyvéd felajánlotta, hogy havonta egyszer ingyenes jogi tanácsadást tart a MOK KEM TESZ tagjainak részére.
A fogadóórák tartása induljon 2012. január 1-jével, hetenkénti bontásban (szerdánként 14-15 óráig), elosztva a tisztségviselők között. (2012. január 04. dr. Józsa István, 2012. január 11. dr. Fehér Béla, 2012. január 18. dr. Hargitai Zoltán és dr. Presser Zoltán Tibor.)

Határozat:
Az elnökség egyhangúlag elfogadta a fogadóórák megtartását 2012. január elsejétől a javaslatban meghatározott időpontokban.

 
   
Oct 20     Alakuló ülés

A MOK KEM Területi Szervezet Etikai Bizottsága 2011. október 20-án megtartotta alakuló ülését, melyen megválasztásra került az alelnök és a titkár személye. Alelnök: dr. Horváth Róbert háziorvos, titkár pedig dr. Nágl Katalin gyermek háziorvos lett.

Az alakuló ülésen sor került a Bizottság ügyrendjének a megalkotására is, melyet a MOK KEM Területi Szervezet Elnöksége 2011. november 2-ai alakuló ülésén jóváhagyott.

 
   
Oct 9     Kötelező kamarai tagság

Tisztelt Kollégák!

A kötelező kamarai tagsággal kapcsolatos tagfelvételi információkat az országos kamara honlapján találják melynek címe: www.mok.hu
Felhívjuk a Kollégák figyelmét, hogy 2011. június 1-től egészségügyi tevékenység csak szakmai kamarai tagsággal végezhető.

 
   
Oct 5     Választási eredmények

A 2011. október 5-ei területi küldöttgyűlés választásának eredménye
A MOK Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezet megválasztott tisztségviselői és ügyintéző szervei nem tisztségviselő tagjai

a területi kamara elnöke:
 Dr. Hargitai Zoltán

alelnökei:
 Dr. Kindler Miklós
 Dr. Fehér Béla

titkárai:
 Dr. Kocsis Judit
 Dr. Józsa István

a felügyelő bizottság elnöke:
Dr. Gécseg Erika

a felügyelő bizottság tagjai:
Dr. Tutervai István
Dr. Mühlhammer Ferenc

az oktatási bizottság elnöke:
Dr. Békefi Dezső

az etikai bizottság elnöke:
 Dr. Gordán Ildikó

az etikai bizottság tagjai:
Dr. Horváth Róbert
Dr. Szentgyörgyi László
Dr. Marosi István
Dr. Bokor Gabriella
Dr. Nágl Katalin
Dr. Mercs Genovéva

az oktatási bizottság tagjai:
Dr. Futó Gábor
Dr. Molnár Mihály
Dr. Almer László
Dr. Geiszelhardt Gábor

az (országos) etikai kollégium tagja:
Dr. Kanász Gábor Imre

 
   
<< Első < Előző 21 22 23 Következő > Utolsó >>

23. oldal / 23

Ez a weboldal cookie-kat használ a hitelesítés, navigáció és egyéb funkciók kezelésére. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy ilyen típusú cookie-kat helyezhetünk el az eszközön. .

A gombra kattintva Ön elfogadja a tájékoztatónkat!
GDPR tájékoztató